Először is szeretnék mindenkitől elnézést kérni, hogy FÉL ÉVIG nem jelentkeztünk a blogon. 🙁 Borzasztóan szégyellem magam miatta. Hiszen szépen beharangoztuk Nektek, aztán annyi… Nadeeeee most, hogy a hó is elolvadt, talán a blog is beindul. Kicsit durván hangzik, de azt hiszem, én is téli álmot aludtam ebben a fél évben. 🙂

JÓ:

Imádom, hogy végre együtt lakunk Levivel saját kis otthonunkban és éljük a saját kis életünket. 🙂 Nagyon szeretem.

Babát várunk és ennél fantasztikusabbat most el sem tudok képzelni. De azt hiszem, nem csak én repkedek ettől a dologtól, Leviről sem lehet levakarni a vigyort.

Bármilyen meglepő, én élvezem ezt a vidéki, kisvárosi nyugis életet. 🙂 Az, amitől sok barátom a világból is kirohanna, mondván „itt semmi sincs”, az nekem általában jól esik. Tényleg nyugi van. Lassulás, semmi stressz. Nem mondom, hogy néha nem hiányzik a nagyváros, Budapest, a SOKKAL NAGYOBB VÁLASZTÉK MINDENBŐL!!!! De ez csak néha tör rám. Fiúkat meg egyáltalán nem érdekli, ezt mondanom sem kell. 🙂

Imádom, hogy nyelvet tanulok és mostanában már van némi sikerélményem is. Gagyin hangzik, de nekem iszonyat jó érzés, amikor mondjuk úgy jövök el az 1 órás terhesgondozásról, hogy végig finnül kommunikáltunk, én is meg tudtam értetni magam, és engem is megértettek. Ez jó! Nagyon jó! 🙂

Imádom, hogy a Föld legkülönbözőbb tájáiról származó emberkéivel töltöm a napjaimat. Na ez az, amit SOHA nem gondoltam volna magamról. 🙂 És plusszban nagyon imádom és értékelem, hogy úgy néz ki, mindenkivel meg tudom találni a hangot, nincsenek konfliktusaim. Valószínű, elég nyitottan állok hozzájuk és cserébe én is kedvességet kapok tőlük. 🙂 Fantasztikus!

Van egy barátnőm itt Ouluban. Rengeteg közös hülyeségünk van. 🙂 Minél többet beszélgetünk, annál több közös vonásunk derül ki. Néha már ijesztő. 🙂 🙂 Persze azért sokmindenben különbözünk is, de akkor is döbbenet, hogy itt kellett megismerkednem egy rokonlélekkel.

ROSSZ:

Gondolom, nem mondok újat azzal, hogy hiányzik a Családom és a barátaim. Természetesen a netnek és pl. a facebooknak köszönhetően szinte mindenkiről minden fontos dolgot tudok, tehát egyáltalán nem vagyok elzárva a világtól. Nem úgy, mint mondjuk 30-50 éve. De a közelség, a LEHETŐSÉG, hogy bármelyik pillanatban találkozhassunk akár egy sétára, egy fagyira, vagy mozira, az bizony NAGYON is hiányzik! Hiányoztok, Csajok!

Rossz érzés, hogy ugyan haladgatok a nyelvtanulással, és sok pozitív élményem van már, mégsem érzem még magam teljesen biztosnak e téren. Nem érzem azt, hogy ha pl. BÁRMI egészségügyi nyűgöm van, akkor azt gond nélkül elintézhetem. És így, hogy baba jön hozzánk, ez a bizonytalanság érzet csak még mélyebb és még kellemetlenebb.

Borzasztó rossz érzés,hogy a leendő Nagyszülőket ezzel a távolsággal megfosztjuk az unokázástól. Nyilván Finnország nem a világ vége (vagyis de, csak a közelebbi vége :)), és évente egyszer-kétszer gond nélkül tudnak találkozni, de azért az közel sincs a megszokott unoka-nagyi viszonyhoz. 🙁 ezt tényleg sajnálom.

Arról nem is beszélve, hogy első gyerekes, kezdő szülőknek lenni gondolom, nem egyszerű, így meg aztán, hogy a tapasztalt nagyszülői segítség (sőt semmilyen egyéb rokoni vagy baráti segítség) sincs kéznél, így aztán… Felköthetjük a gatyánkat. 🙂

És persze sajnálom, hogy Juditék visszaköltöztek. 🙁

Na elég, még mielőtt siránkozásnak érződik! 🙂 Ez nem panaszláda, csupán megosztottam veletek az 1. évfordulós pillanatnyi jó és rossz érzéseimet.