Budapest – Helsinki – Oulu: átszállós repülés vissza északra.

Niko előtt egyszerűen le a kalappal! Nagyon jófej kiscsávó módjára viselte az éjszakai utazást. Este f8-kor indult a gép és finn idő szerint éjjel 1-kor érkeztünk, ami kicsit eltolódott f2-re. Gondolom, más babások is úgy tapasztalták, hogy a gyerkőcöknek bizony a délutáni – esti időszak a legnehezebb. Ilyenkor már fáradtak, nyűgösek, éhesek, alig várják már, hogy jöjjön a fürdés és az alvás. Nikonál szinte születése óta megvan az a rendszer, hogy este 7-kor fürdés, kaja, alvás. Annyira megszokta szegénykém, hogy az utolsó 1 órában mindig tartani kellett benne a leket a várakozáshoz. Ez mostanra annyiban változott, hogy 1-1 óra csúszás már belefér, hiszen növekszik és egyre jobban bírja.

Na ehhez képest, a gépünk f8-kor indult, úgyhogy én kellően be voltam parázva, hogy fogja viselni szegény ezt a 4-5 órás utazást. 🙂
Fantasztikusan. Kétszer megetettem, volt egy kis sírás, nyöszörgés, szenvedés, hogy fáradt (érhető), de elég hamar belealudt. Drága. Akkora jófej! Tökéletesen tudta, hogy éjszaka van, és ugyan hiányzott neki a megszokott fürdés, de a második kajálás után úgy elaludt rajtam, mintha ágyban lett volna. 🙂

Hordozó: Nem vittünk babakocsit, se autós hordozót (se babaágyat), Niko pedig még nem tud ülni, járni. Atyaééééééééééééééééég! El sem tudom képzelni, hogy csináltuk volna végig az utat a hordozónk nélkül. Azt hiszem, régen kengurunak hívták az ilyeneket. Az 5-6 óra alatt szinte végig rajtam volt: várakozás, beszállás, utazás, alvás, átszállás, várakozás, utazás, majd újabb sok várakozás a csomagokra és az autóra. brrrrrrrrrr Csak a pelusozás, szopizás, felszállás, leszállás alatt vettem le. Felszálláskor, leszálláskor Levi ölében ücsörgött, úgy volt “biztonságosabb”, nem lehetett a hordozóban hagyni….

Lényeg: iszonyat, hogy mit ki nem bírnak a gyerkőcök!!!!!! 🙂